Archívum

április 23rd, 2007 archívuma

16. Mozgásukban korlátozott emberek kiszolgálása a svéd könyvtári rendszerben

Svédországban 2010-ig szóló akciótervet fogadtak el a mozgáskorlátozottak előtti könyvtárhasználati akadályok lebontásáról, s e társadalmi réteg intenzív bevonásáról a könyvtárhasználatba. A stratégia az egyenlő esélyek elvéből indul ki. A könyvtár szolgáltatásai, programjai minden társadalmi réteghez szólnak, a mozgáskorlátozottság nem lehet kirekesztő tényező. Svédországban az általános társadalmi felelősségből kiindulva tűzték ki az esély és jogegyenlőség elérését.

1997-ben látott hozzá a Svéd Kulturális Nemzeti Tanács, (állami szakosított háttérintézmény) hogy milyen új technikai eszközökkel lehet segíteni a kulturális szolgáltató intézmények akadálymentesítését, s általában a mozgássérültek intenzívebb bevonását a kulturális tevékenységek világába. Az egy évre rá elkészült jelentés alapján évente 9,5 millió svéd koronát költenek e célra 2010-ig. Az egyes kulturális szektorokhoz kapcsolódva bizottságokat állítottak fel, melyek aktívan ösztönzik és felügyelik a mozgásukban korlátozottakra vonatkozó szakmapolitikai célkitűzések érvényre jutását. A könyvtárügyben mindez úgy jelenik meg, hogy megyei és regionális könyvtárak szintjén indítanak továbbképzéseket, tanfolyamokat. Kalauzokat készítnek, útmutatást adnak az akadálymentesítéshez és a speciálisan testreszabott szolgáltatások meghonosításához az egyes könyvtári intézményeknek.

2001-ben minden egyes intézménynek jelentést kellett írnia arról, hogy a saját hatáskörében milyen tevékenységeket tervez e tárgykörben. Helyi tervek születtek, melyek az adott helyi kívánalmaknak megfelelően sok mindenre kitértek, az építészeti átalakításoktól a bibliobuszos mobilkönyvtári szolgáltatások fejlesztéséig. Sokszor kiderült, hogy nem is kellenek helyi szinten nagy összegek a könyvtárhasználat előmozdítására. Elég megépíteni egy speciális rámpát, pihenőhelyeket kialakítani a lépcsőfokok közt, jobban láthatóvá tenni a különböző közlekedési jelzéseket mind apró, de mégis igen lényeges segítséget jelenthetnek a fogyatékkal élők számára. Persze a nagyobb lélegzetű átalakítások is betervezhetővé váltak az éves költségvetésbe a támogatásoknak köszönhetően.

Kiemelt figyelem irányul azokra a mozgásszervi fogyatékosokra is, akiknek az írás jelentős gondot okoz, illetve nem tudnak élni vele. Mind a digitális mind a nyomtatott információkat olvasható és hangos formában is igyekeznek közzétenni nekik a könyvtárhasználat kapcsán, minél egyszerűbb közérthető nyelvezettel. A könyvtárhasználati útmutatóknak arra is ki kell térniük, hogy a különböző fogyatékossági fokokkal élők hogyan vehetik igénybe az egyes szolgáltatásokat. Mint speciális célközönségnek külön programokat is szerveznek számukra, illetve felkészítik a könyvtári személyzetet arra, hogy a felmerülő problémáikat mihamarabb orvosolni tudják.

Nagyon fontos megjegyezni, hogy a fő cél a társadalmi integráció! A fogyatékosokat épp úgy speciális igényekkel rendelkező felhasználói csoportnak fogják fel, mint a társadalom egyéb más szegmenseit (pl. gyermekek, etnikai csoportok). Kiszolgálásuk szerves része a mindennapi könyvtári munkának és a fejlesztési terveknek ugyanúgy, mint bármely más társadalmi csoporté. A fő cél tehát az izoláció helyett a közös társadalmi fórumként, érintkezési helyként szolgáló könyvtárban a megfelelő egyenrangú pozíciójuk biztosítása. (Helena Kettner Rudberg cikke alapján az idézett tanulmánykötetből)

Lengyel könyvtáros e-learning rendszer, skót nemzeti könyvtár, e-bookok világa

Három érdekes cikkre szeretném felhívni a figyelmet, melyekre mostanában figyeltem fel.

A The Electronic Library folyóirat 2007/1-es számában akadtam rá egy érdekes írásra. A BIBWEB rendszer fő célja, hogy megbarátkoztassa a könyvtárosokat a távtanulás, s a 2.0-ás könyvtár világával. Az alapötlet (és a program) Németországból jön, azonban lengyel igényekre alaposan átalakították. A cikket vége felé maguk a szerzők is felhívják a figyelmet az internetes e-learning keretrendszer rugalmas implementálási lehetőségeire. Elnézve az új technikai eszközökhöz való itthoni elég általánosnak tűnő könyvtárosi idegenkedést, nálunk sem ártana beindítani egy magyar verziót….

Ágnes írt amerikai blogjában a részvételen alapuló könyvtár koncepciójáról ( s e blogban is találunk példákat a koncepció északi kiteljesítésére). Ezúttal azonban Skócia a fő helyszínünk. Martin Wade a Skót Nemzeti Könyvtár igazgatója is az IFLA Journal-ben (idei első szám) megjelent cikkében a határok lebontásáról értekezik. Új utakat keresnek felhasználóik felé. Egyrészt szolgáltatói pontok kialakítását tervezik országszerte ahonnan a nemzeti könyvtár jogvédett elektronikus anyagaihoz is hozzáférés nyílna. Másrészről pedig a könyvtári szférán kívüli szereplőkkel is együttműködésre törekszenek, hogy minél szélesebb rétegnek nyújtsanak testreszabott szolgáltatásokat. A hangsúly itt is a felhasználókkal való állandó kommunikációra, a részvétel biztosítására esik. Ott is felismerték, hogy ez a koncepció talán a legjobb biztosítéka annak, hogy a könyvtárak szilárd társadalmi pozíciója megmaradjon. A könyvtár, szolgáltatásaival, a mindennapok részévé válik,aminek igen jó biztosítéka a folyamatos részvétel lehetősége. A cikk ráadásul ausztrál és új-zélandi példákat is felvillant párhuzamba állítva a skót törekvésekkel.

A harmadik téma ugyanebben a folyóiratszámban kitűnő áttekintést ad az e-bookok világáról. David Bass és Zsolt Silberer (gyanítható a magyar származás..) meghatározzák az e-book fogalmát tisztázzák milyen különbségek vannak az e-bookok és az e-folyóiratok között, mind foglamilag, mind az üzleti modelek szintjén. Sorra veszik az e-bookok formai jellemzőit, a technikai (szoftveres és hardveres) hozzáférés témáit, kitérnek a könyvtárak és a formálódó e-book piac szereplőinek kapcsolatára. Ehhez kapcsolódóan igen érdekes mikor azt fejtegetik, hogy mikor érdemes egy könyvtárnak megvásárolnia virtuálisan az e-bookot (saját állományba illesztve azt), s mikor érdemes aggregátorszolgáltatón, vagy kiadón keresztül előfizetni a hozzáférésre. A cikk végén pedig felvilantják az e-bookok jövőjének napjainkban érzékelhető perpektíváját is. A szöuli IFLA-konferencia előadásának írásos változaztaként megjelent cikket is jó szívvel ajánlom mindenkinek.

Az említett források közül a lengyel cikk elektronikusan az EMERALD szolgáltatón keresztül érhető el (tudomásom szerint itthon csak a KSZK-ban), az IFLA Journal pedig az IFLA-tag folyóirat előfizető könyvtárak IP-cím tartományából férhető hozzá. Papíralapon elképzelhető, hogy a KSZK-n kívül több könyvtár is előfizet a The Electronic Library-re, ezt eddig nem volt alkalmam ellenőrizni.